Polar vortex. Ezt a kifinomult fogalmat használják itt erre az egészen elképesztő jelenségre, ami Washingtonban, és úgy alleszusammen a keleti parton zajlik.  25 éve nem esett ennyi hó, és azóta nem volt olyan tél, amikor 15-ször (a cikk óta, amiben olvastam, már kétszer esett, tehát 17) szakadt volna ránk az égi áldás. És ma reggel újból jött, látott és győzött. Szerencsére annyi engedményt kaptunk, hogy most csak az igazán kitartó hópelyhecskék maradtak talpon (úton-útfélen). Ahhoz éppen elég volt azonban, hogy kellően letörje a kezdődő tavaszi hangulatomat, és mosoly helyett halk sóhajjal haladjak el a nyíldogáló nárciszok mellett. No, de ennyit a szentimentális tavaszvárásról (küldjetek már egy busót vagy kettőt!), inkább röviden leírom, kiket hallgattunk hétfőn, mert arra sose lesz időm, hogy elmeséljem egyesével mindenkinek.

Tehát, a napot David Cohennel kezdtük, aki mióta az eszét tudja, lobbista, vagyis advocate. Nehéz a két szó közötti különbséget megfogalmazni, a csoportban is élénk párbeszéd alakult ki magának a lobbizásnak a moralitásáról. Aki valamilyen cél mellett, amiben hisz, kardoskodik, reprezentál, képvisel, itt talán ő az “advocate”, ha nyelvtanilag fárasztó akarnék lenni, akkor az “ügy véd(ő)je”. Ezzel szemben a lobbista mint munka képvisel egy más valaki számára kedves ügyet. Oké, idáig talán rendben is volnánk, de akkor jön a következő lépcső: a kettő közül ki az, aki manipulál? Mindkét esetben nagyon hasonló kommunikációs eszköztárat használnak. Talán mindkettő? Van-e itt különbség, és mettől-meddig helyes (ha az) befolyásolni másokat? A lobbista gyakorlatilag politikus? És az advocate? Érdekes kérdés, igaz?

Utána az Ashoka szervezetét ismertük meg, akik célkitűzése társadalmi vállalkozók felkutatása, támogatása, és az így megismert megoldások népszerűsítése. Kíváncsi voltam az előadásra, mert titkon bízom benne, hogy az üzleti gondolkodásmód és a közjó nem egymástól fényévekre álló fogalmak. Hát, sajnos ezt a tételt nem sikerült teljes egészében bizonyítani ez esetben. Egy kiválóan működő, és vitathatatlanul jó célokért működő szervezetről beszélünk, de itt is a fő kérdés: a pénz. Honnan jön és hova megy? Elsősorban hatalmas vállalatoktól érkezik, akik kihasználják az Ashoka szaktudását a legjobb társadalmi vállalkozók és projektek kiválasztásában, és így csatornázzák gyakorlatilag ki a saját CSR (vállalatok társadalmi felelősségvállalása) tevékenységüket. Innentől kezdve újra felmerül a kérdés, ki tesz jót, kiért és miért. Nem győzött meg teljesen a modell, főleg, hogy az említett projektpéldákban nem láttam túl sok nóvumot (Magyarországon egy iskola-előkészítő programot díjaztak, ami mégis mi? OVI. Nem?), fenntarthatóságot és a változás lehetőségét pedig még kevésbé. Meglátjuk.

A következő előadó igazi drámamester volt, egy republikánus meleg, aki a köztudottan konzervatív párton belül először kezdeményezett egy homoszexuális csoportosulást. Nem túl meglepő módon, és sok-sok színházba illő jelenettel kísérve, kilépett a pártból, ahol nem találta a helyét. Rengeteget mesélt a “sötét oldalról”, azaz a konzervatív eszmékről, érvekről, gondolkodásmódról. Hiszem, hogy meg kell ismernünk a teljes képet ahhoz, hogy véleményt formálhassunk - kiváltképp egy olyan országban, ahol teljesen mást jelent jobb és bal, mint nálunk. Erről lehetne egy külön esettanulmányt írni, mert ami ma (ezt ki kell hangsúlyozni!) nálunk jobboldali ideológia néven fut (tehát erős állami szerepvállalás), az itt leginkább a politikai balon jelenik meg, és vice versa. Talán egyszer összeszedem magam, és írok róla egy szösszenetet, de ezt még én is tanulom. Napról-napra.

A nap ezután könnyedebb fordulatot vett, átutaztunk a város másik végére, ahol egy tánciskola társadalmi integrációs programját mutatták be. Afro-amerikai gyerkőcöknek tanítanak mozgáskultúrát és táncot, miközben oktatáson is részt vesznek. Üdítő színfolt volt a színfalak (és színpadok) mögé látni a sok-sok politikai teória után.

Majd egy újabb csavarral már a város északi részén voltunk, ahol a Humanity in Action egyik projektkoordinátorának a szülei láttak vendégül minket, miközben az amerikai polgári jogi mozgalomról (illetve a republikánusokról, Obamáról és Clintonról) beszélgettünk sok-sok régi kép, videó és egy kellemes vacsora társaságában. Mindig elámulok ezeken az amerikai otthonokon. Tényleg, mint a filmeken! Az a fehér lépcső, az a kandalló, a vendégszeretet és a gigantikus adagok.

A nap kellően kimerítő volt, mire hazaértem, valamelyest leülepedett a sok élmény, de úgy érzem, még évek múlva is ezt a 4 hónapot fogom emészteni.