MákosBejgli vagyok, ehhez kétség sem férhet. Felfoghatatlan, ami velem történik január óta. Még mindig emlékeztetnem kell magam: hahó, öreglány, ez itt tényleg Ámérika! Ma körbeutaztam (technikailag) a világot. Hát azt meg hogy? Azúgyvolt…

Elindultam ma a városba a National Mallra, de útközben megzavart egy információmorzsa facebookon. Mit keres két ismerősöm a nepáli nagykövetségen? Szombat van. Több se kellett, rákerestem, ez meg mi lehet. Passport DC, azaz egy kulturális program keretében 50 nagykövetség kitárta kapuit a látogatók előtt. Szerencsére annyi van DC-ben, és olyan szerte-széjjel, hogy bárhol is ugrassz le a buszról, jó eséllyel belefutsz egybe. Így keveredtem a mexikói nagykövetségre, majd a szaúd-arábiaiba, onnan a Dupont Circle felé vettem az irányt, ahol már nem tudtam sajnos a terv szerint haladni a végeláthatatlan sorok miatt. Azért Mozambik, Trinidad és Tobago, Peru és a Fülöp-szigetek még sikerült 4 óra előtt. :)

A nap zárása megint “rózsaszínre” sikerült. Beültünk (helyesebben fogalmazva kiültünk) egy italra este egy 50-es, 60-as évek hangulatát idéző helyre. Miközben beszélgettünk kint, hozzánk csapódott egy pár és egy mókás figura - aki egyből beszédbe elegyedett velünk. 3 vadidegennel 3 órán keresztül beszélgetünk Washington városstruktúrájáról, Baltimore Európára hajazó építészetéről (!?), a felvilágosodásról, az azt követő forradalmak hatásáról, a függetlenségi háborúról, az Osztrák-Magyar Monarchiáról, az energiaellátás jövőjéről, Edisonról és Tesláról… majd mindenki megköszöni a beszélgetést és a jó társaságot, és mint aki jól végezte dolgát, hazamegy. Mindeközben egy szót sem beszéltük direkte politikáról. És csokornyakkendős-nadrágtartós, szivarozó figurák jöttek-mentek ki-be az ajtón mellettünk.

Nonszensz, nem?! :) (Én se hinném.)